Keresés
  • Stilianos Babauszoda

A karantén és az otthon töltött idő pozitív hatásai

Ugyan nehezen hihető, de sokunk életében voltak pozitív hatásai is a karanténnal járó beszűkült lehetőségeknek.


Ha a beszűkült szót megváltozottra cseréljük, talán máris más gondolatokat társítunk és eszünkbe jut egy vagy akár több pozitívum, amely az elmúlt években azért történhetett meg, mert új lehetőségeket kellett keresni, más élmények után kellett nézni.


Sok olyan család van, akiknek szomorú események miatt nem kapcsolódik kellemes gondolata az elmúlt évhez, de bízunk abban, hogy többen fel tudnak idézni valami jót is, ami az új élethelyzettel járt.


Talán, ha végig gondoljuk, magunk is észrevesszük, hogy valamit profitáltunk, tanultunk.

SLOW és FLOW


Sokaknál a lelassulás adott egy új típusú dinamizmust, lendületet, felfrissülést. A vírushelyzet olykor kényszerből új utakat nyitott, a későbbiekben is alkalmazható hasznos tapasztalatokat és gyakorlatokat szereztünk. A megváltozott lehetőségek sokak számára más minőségű, egyes területeken talán értékesebb életet hoztak.

SLOW


A lelki oldalhoz kapcsolódik leginkább. Talán ebben a tekintetben tanultunk legtöbbet.


Az első sokkoló időszak után egyre könnyebben éltük át az elfogadást, elengedést és a türelmet.

Később jött a jó tudatos keresése, a pozitívumokra való fókuszálás.

Ez óriási dolog, ha egy új személyiségvonás, egy új hozzáállás épül fel és bebizonyosodik, hogy működőképes lehet. Többen próbálták a mindennapjaikat színesebbé tenni, pozitívumokat keresni, az apróbb örömöket figyelve és keresve tudatosabban élni. Gyakran felfigyeltünk emberi, kapcsolati és környezeti értékeinkre, fontosabbá vált megóvásuk.


Személyiségünktől függően, más-más mértékben, de egyre többen koncentráltunk tudatosan az átélhető örömökre, értékeltük azt, amit korábban nem is tudatosan, de alapnak tekintettünk.


Ilyen értékké vált a család, a barátság, az együtt töltött idő és a természet.


Átminősültek kapcsolatok. Gyakran pont a hiányukkal erősödtek, ekkor derült ki, hogy valóban és milyen nagy szükség van a – most csak - messziről látható családtagokra, a barátoka. Milyen jó, hogy vannak, hogy hozzánk tartoznak.

Egy-egy nyugalmasabb időszakban, különösen az ünnepek idején még inkább felértékelődött a közös minőségi idő, az egymásra való odafigyelés.


Akiknél kiesett a munkába járással, az óvodába, iskolába utazással töltött idő, gyakran azt vették észre, hogy bizonyos tekintetben egyszerűbb lett az élet.

Megszűnt a rohanás, volt idő és lehetőség letérdelni a gyerekhez, bekötni a cipőjét, játszani, beszélgetni vele, felelni a kérdéseire.

Újra át lehetett élni közös étkezések, esti mese, egy-egy apróság örömét.


Megváltozott a napirend. A család akár napközben vagy esténként is le tudott ülni egy rövid játékra. A testvérek gyakran újra megtalálták egymást, egy idő után már nemcsak veszekedtek, hanem együtt játszottak.

Többen megtanultak beengedni. A lelassult világban sokaknak újra örömet tudott adni az egyszerű élmények megélése a közeli környezet szépsége, a hazai látnivalók értéke és a természet megóvása. A séta, a biciklizés, kirándulás az otthon töltött idő ellensúlyozása, elérhető élmény és találkozási lehetőség lett.

FLOW


A lelki oldal mellett a gyakorlati megújulás sem elhanyagolható, gyakran ez adott lendületet és terveket a továbbiakra.


Egyes digitális megoldások mindennapi életben való megjelenésével és rendszeres használatával nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is profitáltak.

Az – elején olykor kényszerből kipróbált – online munkavégzés, ügyintézés, bevásárlás, beszélgetés egyszerű új utakat nyitott meg. Ügyesebben és rutinosan kezelünk internetes felületeket, melyek már régóta velünk voltak, csak ritkán próbáltuk ki vagy alkalmaztuk. Most viszont sokan továbbra is használni fogjuk, segítségükkel időt és pénzt is megtakarítunk.


Sőt, ez a tanulás az elsajátítás örömét, új sikerélményt, kompetenciaérzetet, önbizalmat is adott sokaknak, már régen voltak ilyen helyzetben, talán el is felejtették ezt az érzést.


Mint minden területen, itt is bebizonyosodik, hogy semmi sem fekete és fehér. A gyerekek digitális oktatása, az újonnan elsajátított számítógépes ismeretek, a kiterjedtebb gondolkodás a felnőtt életükben kamatoztatható előnyöket és új lehetőségeket adott. A pedagógusok többségének egyre rugalmasabb és mobilisabb hozzáállása színesebb, gyermekközelibb oktatási irányt is elindíthat.


Sok család, amely nem került egzisztenciális válságba és nem élt át lelki nehézségeket tudatosan keresett valami kikapcsolódást, feltöltődést biztosító cselekvést. Próbáltak aktivitást igénylő élményt beilleszteni a hétvégékbe vagy a mindennapokba. Akiknek nem pici gyermeke van gyakran önmagukra fordították a felszabadult időt, tartalommal (pl.: sport, mozgás, főzés, olvasás, filmnézés) telt meg az „énidő” kifejezés.

Mindezek szintén új lendületet adtak, egy más minőségű élet lehetőségét nyitották meg.

A szülők a gyerekeknek is új programokat kerestek, online tanfolyamok és szabadtéri sportok lehetőségét nézték, jobban figyeltek a változatos mozgásra, étkezésre.


A változás tehát gyakran elmélyülést és befelé figyelést hozott, ez pedig új lendületet adott.

Elengedtünk, beengedtünk, tanultunk. Azonban mindannyian nagyon vártjuk azt is,

hogy a régi dolgokat ismét átélve, az újat beillesztve mehessünk tovább.


„Mindig az újrakezdés az igazi folytatás, és ugyanazt folytatja minden igazi kezdet.”

Vas István

36 megtekintés0 hozzászólás